Vörös ördögök között
Furcsa zörejre lett figyelmes. Fejét felkapta, majd fürgén félrehemperedett a lezúduló bunkó elől. Homok fröccsent az arcába, de a szemébe nem jutott. A hosszú, vaskos dorong ismét felemelkedett, s készült lecsapni.
A fiú ezt nem várta meg. Mivel felugrani már nem maradt ideje, a földön fekve, erőteljes rúgással elkaszálta a mellette magasodó, furcsa ember lábait. Sarkával gyorsan ellenfele nyakára akart sújtani. Most azonban az idegen vademberen volt a sor, hogy kitérjen az újabb rúgás elől. Mialatt oldalt gurult, Joseph felugrott, s ellenfelére akarta vetni magát.
Az utolsó pillanatban vette észre a háta mögött megjelenő, elmosódó árnyékot. Reflexszerűen félreugrott, baljával elkapta hátulról támadó ellenfele magasba emelt csuklóját, melyben dorongját szorongatta, aztán övéből előrántva barátja tőrét, markolatig döfte támadója torkába. A hosszú penge teljesen átverte a vadembert; hátulról kilógó arasznyi részéről csöpögött a vér.
Joseph a kőkori arcba bámult, melyet forradások borítottak. Sok ideje nem maradt a bámészkodásra, mert a szakállas arcra árnyék vetült. Megint csak a gyorsasága mentette meg.
Mivel még nem engedte el a tőr markolatát, az utolsó pillanatban ki tudta rántani az eldőlni készülő, halott vadember nyakából. Közben kitért a hihetetlen erejű ütés elől, mely célt tévesztve, a halott fejét roncsolta szét. A sebből kirántott tőrrel félkörívet leírva a levegőben, elmetszette első támadója torkát. A két vadember egymásra dőlt.
Joseph körülnézett, várható-e még támadás, aztán megnyugodva földbe szúrta kését, hogy letörölje róla a vért. Ekkor félelmetes üvöltést hallott az űrhajó felől. Rémülten nézett oda, s földbe gyökerezett a lába.
- Ez nem lehet igaz! — nyögte iszonyodva.
Egy dinoszauruszt látott felbukkanni a gép mögül. Elszörnyedve meredt a borzalmas állkapcsokra, s a rettenetes fogsorok között himbálódzó emberi alakra. Iszonyodva ismerte fel Daniel holttestét.
vissza
